Dunakanyar látnivalók

Dunakanyar látnivalók

TOP5 KIHAGYHATATLAN LÁTNIVALÓ A DUNAKANYARBAN

Középkori kastélyok, bazilika, színes galériák - bármerre is jártok.

Az utat leginkább hajóval érdemes megtenni, így már maga az utazás is emlékezetes, ahogy elhaladtok a páratlan Duna-parti látvány mellett.

 

Visegrádi Királyi Palota

A történelmi levegőjű Visegrád egyik ékköve a felújított királyi palota, benne a híres Herkules-kúttal. Látogassátok meg a közelben lévő játszóparkot is, amely a Mátyás-mesék birodalmába vezet.

Nagymarosi Fő tér és Duna-part

Azt mondják, Visegrád Nagymarosról a legszebb. De a város önmagában is gyönyörű – a Fő téri gesztenyefákkal, a hajóállomással, vendéglátóhelyeivel és a szombatonkénti piaccal.

Szent Anna-templom, Esztergom

Ahogy közkedvelt nevén nevezik, a Kerektemplom egyes források szerint a Bazilika elődjének tekinthető, alaprajza teljesen kör alakú. Az épület ezüstből készült makettje is megtekinthető.

Diadalív (Kőkapu), Vác

A Dunakanyarnak is van diadalíve, amit a köznyelv Kőkapunak nevez. Az országban egyedülálló építményt Migazzi püspök építtette Mária Terézia fogadására, az akkori Vác határában.

Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház, Esztergom

Itt, a magyar történelem meghatározó színhelyén, az ország legnagyobb egyházi épületének a helyén koronázhatták meg István királyt. A Kincstárban látható a legtöbb olyan tárgy, melyeket a koronázás alkalmával használtak.

 

Forrás: Magyarország Neked; Bakancslista; Magyar Turisztikai Ügynökség

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevélhez való hozzájárulás elfogadása kötelező.
Az adatvédelem elfogadása kötelező.
A vezetéknév megadása kötelező.
A keresztnév megadása kötelező.
Kérjük adj meg érvényes e-mail címet.

* kötelező mező

Ne maradj le!
Regisztrált vendégként 10% kedvezményben részesülsz!