Október második szombatja hagyományosan a kéktúrázásról szól, hiszen az idén már ötödik éve fognak ezen a napon több ezren nekivágni az Országos Kékkör valamelyik szakaszának.
Tudd meg, hogy a Pilisben melyik szakaszon vehetsz részt szervezett túrán a Magyar Természetjáró Szövetség által:
Engedd, hogy gondoskodjunk kényelmedről és értékeljük a teljesítményedet!
Augusztus 10. és november 30. között a Kéktúra útvonalán túrázók most EXTRA 15% kedvezménnyel foglalhatnak!
Tölts nálunk akár már 1 éjszakát is, regenerálódj és folytasd feltöltődve az utadat.
Szolgáltatásainkkal igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy kipihend magad a hosszú kilométerek között.
1
Időpont: 2024. október 12. szombat 10:00
Találkozó: Cardoner Hotel**** recepció, (Gyülekezés 10 perccel előbb a recepción)
Visszaérkezés: kb. 12.00-kor
Kék körséta - panoráma kilátók Dobogókőn
Dobogókő tengerszint feletti 700 méteres magasságából páratlan kilátás nyílik a Dunakanyarra, ezt kétféle nézőpontból is megcsodáljuk.
Túra hossza: 3 km; szint 20 m
Útvonal: Dobogókő – Rezső kilátó – Panoráma kilátó – Dobogókő
Beszélgetünk szemmel jól és kevésbé jól látható helyekről.
Szükséges felszerelés:
Létszám: minimum 4 fő, maximum 15 fő.
A programon való részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Jelentkezés: Cardoner Hotel recepció
A túrára való jelentkezéssel mindenki elfogadja, hogy a programon saját felelősségre vesz részt. Az időjárás és a terepviszonyok függvényében a szervező fenntartja a program változtatás jogát!
2
Utunk érinti a pilisi római utakat és elvezet a dobogókői fennsík déli oldalában egyedülálló zegzugos sziklaformációkhoz, a 20-30 m magas tömbökből álló Zsivány sziklákhoz.
A sziklákat körbeölelő sűrű bükkerdő fényeiben gyönyörködünk, beszélgetünk.
Szükséges felszerelés:
Létszám: minimum 4 fő, maximum 15 fő.
A programon való részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
A túrára való jelentkezéssel mindenki elfogadja, hogy a programon saját felelősségre vesz részt. Az időjárás és a terepviszonyok függvényében a szervező fenntartja a program változtatás jogát!
Jelentkezés: Cardoner Hotel recepció
3
Hétvégi masszázs akció
4
Délutáni kávé-és süteménybüfé
Október 12. délután 14:00-16:00 között hétvégi frissítőre várjuk vendégeinket a Lobby-ban.
Kóstoljátok meg Enzo Bencini kávénkat, ízleljétek meg különleges aromáját, amely mellől egy kis édesség sem hiányozhat!
Magad mögött hagynád a város zaját? Fedezd fel az érintetlen természet színeit, hangjait és illatait. A hegyekről nyíló kilátás és az ösvények mentén rejtőző apró falvak egy olyan világba vezetnek, ahol teljesen kikapcsolódhatsz és feltöltődhetsz a mindennapok rohanása után.
A Kéktúra Magyarország legszebb tájain vezet végig, páratlan természeti élményeket kínálva. A túra során felfedezheted az ország történelmi és kulturális kincseit, miközben a friss levegőn mozoghatsz. Emellett kiváló lehetőség a mindennapi stressz elengedésére és a teljes kikapcsolódásra.
Élvezzétek ki a természet szépségeit, hiszen a környék számtalan kirándulási lehetőséget kínál.
Az aktív nap után lazíthattok rekreációs részlegünkön, ahol különböző szaunáink és jakuzzink igazi relaxáló élményt nyújt.
Tipp: próbáljátok ki különleges Float Spa szolgáltatásunkat is!
A hétvége alatt élvezzétek Cardoner Éttermünk nagyszerű fogásait, miközben panoráma teraszunkon az ősfás park látványában is elmerülhettek.
Dobogókő